2011. december 18., vasárnap

Advent

Advent: a várakozás, feltöltődés ideje. Az advent szó latin eredetű, eljövetelt, megérkezést jelent. A karácsonyra való felkészülés kezdete pedig András naphoz (november 30.) köthető. Benne járunk már bőven az adventi időszakban, s ez alaklomból a Körcsönye Vendégház is kapott pár saját készítésű díszt...


 
"Advent a karácsony méltó ünneplésének elengedhetetlen része, ami az ünnepet megelőző négy hetes időszak. Ez alatt a négy hét alatt az Univerzum Létezői próbára teszik az embereket. Sok tanítás szerint ilyenkor az Angyalok és a pozitív Létezők elhagynak bennünket, elsőként az Őrangyalunk. Az advent varázsos hangulatát, a karácsonyi várakozást a régmúlt mitológiája alakította ki. Abban az időben az emberek erőteljesen hittek a boszorkányokban, a gonosz lelkekben, a varázslókban, a régi Istenekben, s ezért tisztelettel és félelemmel telve ugyan, de gyakran fordultak a misztikus dolgok felé és használták azokat. A szokás szerint ilyenkor koszorút fontak vesszőből, fűzfából és fenyőágakból, amelyet piros vagy aranyszínű szalaggal díszítettek. Minden szín, forma sajátos jelentést hordozott. A zöld a termés színe, a piros az életé, az arany és a sárga pedig a fényé. A kör alakú forma az örökkévalóság jelképe, a varázsereje, ami soha el nem múlik. Azt gondolták, hogyha ilyen szent koszorúkkal veszik körbe a házakat, az elűzi a gonosz szellemeket. 1860-ban alakult ki a koszorúk mostani formája: csak 4 gyertyát, az advent négy vasárnapjának jelképét tûzték a koszorúra. A gyertyagyújtás a keresztény kultúrában annak a fontos eseménynek a része, amely Jézus eljövetelét jelenti. Minden újabb gyertya meggyújtásával egyre közelebb kerülünk a Karácsonyhoz. Ezeket a várakozásokkal teli heteket régen szigorú böjtökkel töltötték az emberek, eljártak a hajnali misére, amit Szűz Mária tiszteletének szenteltek.

Az advent másik fontos szereplője az adventi naptár, a meglepetés kincsesháza. Ezt a szokást régen egy édesanya találta ki kisfia vigasztalására. A kisfiú minden este azt kérdezgette, mennyit kell még aludnia, hogy elérkezzen az Ünnep és megjöjjön a Jézuska. Édesanyja ezért egy karton lapból huszonnégy ablakot vágott és az ablakok mindegyikére egy bonbont akasztott. Később a fiúból felnőtt lett, s nem felejtette el ezt a kedves ajándékot, hanem az adventi kalendáriumok árusításával maga is több gyereknek szerzett örömet"

2011. december 17., szombat

Szélkakas

December magajándékozott  minket néhány verőfényes nappal! ...vagy csak a napocska lett kíváncsi az új Szélkakasunkra?


2011. november 30., szerda

Véget ért...

Véget ért az ősz. November utolsó napja igazi borús, ködös őszi nap volt. A pusztán nagy csend és béke honol... ezt szeretem.


2011. november 11., péntek

Nekivágunk...

Az idei évben nagy fejlesztésekbe fogtunk, az őszi vadászati szezonra befejeződött az építkezés 1. üteme is, így vendégházunk megkezdhette a vadászat és a falusi turizmus szerelmeseinek fogadását. Weblapunk fejlesztése folyamatban, de a netes megjelenéssel nem késlekedünk, így belevágunk a Körcsönye Vendégház Blogjának szerkesztésébe.

Igyekszünk naprakész információkkal, újdonságokkal szolgálni, célunk a vidéki élet, a természet szépségeinek megmutatása. Ötleteink között szerepel vadas, gombás, tájjelegű receptek közzététele, a környéken fellelhető látnivalók és programok bemutatása... Tartsanak velünk!


Üdvözlettel a Körcsönye Vendégház csapata!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...